Egy harmonikus iroda színei


2012 szeptember 14, péntek

A színek jelentős szerepet töltenek be életünkbe, hiszen végig kísérve azt meghatározzák mindennapjaink lépten-nyomon.Legyen itt akár szó a magánszféránkról vagy a közösségi terekről, mindenhol jelen vannak. Így tehát az irodák esetében sincsen máshogy: körülvesznek bennünket. Ekkor pedig feltehetjük a nagy kérdést: milyen színek mellett döntsünk, mely mindenkinek kellemes érzetet biztosít majd? A kérdés megválaszolása pedig nem lesz egyszerű. A színek pszichés hatása mára már köztudott: befolyásolja hangulatunkat, kedélyállapotunkat, munkamorálunkat. Ennek függvényében hogyan hozzunk jó döntést, mikor egyszerre több ember munkahelyének kialakításáról lévén szó, és persze az adott cég arculatának alakítása sem egy elhanyagolandó tényező. Pont ezért jellemző, hogy az irodák kialakításakor a cégek arculati színeit jelenítik meg. Ez persze mind szép és jó, mégsem biztos, hogy az ideális környezetet teremti meg a dolgozók számára. Hiszen a színhatások szoros kapcsolatban állnak az érzelmi élettel. Egy ugyanazon szín valakiből kellemes, míg másból kellemetlen érzetet válthat ki. A tudatos környezetalakítás kezdete óta a tervezés fontos szempontja a színpreferencia, mivel bizonyított, hogy ahol kedvenc színeink vesznek körül bennünket, ott jól érezzük magunkat és ezáltal teljesítményünk növekszik.
A színpreferenciát azonban több tényező is befolyásolja:
• életkor, • nem, • személyiségtípus, • földrajzi, társadalmi helyzet, • nemzetiségi, társadalmi értékek, • pszichés és fizikai betegségek, • időjárás, megvilágítás.

Míg gyerekkorunkban a telített, tiszta színeket kedveljük, addig felnőtt korunkra a tört és kevert színeket preferáljuk, a kor még inkább előrehaladásával pedig egyre inkább a tompított színeket. Ha a nemek színpreferenciáját vesszük alapul, akkor megfigyelhető, hogy a nők az érzelmekhez közelebb álló meleg színeket csaknem egész életük során előnyben részesítik, míg a férfiak 15-30 között inkább a hideg színeket Ezt nézve sajnos biztosra vehető, hogy a nagy közös légterű irodákban nem tudjuk minden egyes ember számára a legkedvesebb színeit megjeleníteni, hacsak nem szivárvány színűre pingáljuk a falakat. Közelítsük akkor más oldalról, mivel mára már az is bizonyított, hogy a színek hatására megváltoznak egyes élettani paraméterek : pl. vérnyomás, pulzusszám, testhő. Ezek pedig már egyenesen vonják maguk után a pszichikai változásokat. Így nem árt tisztában lenni az egyes színeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatásaival, amikor gyanútlanul az iroda színeit válogatjuk. A vörös szín hatásai: • idegrendszerre erősen serkentő, izgató hatású, • vérkeringés fokozása, vérnyomás, légzésszám emelése, • testhő emelése, • adrenalin termelést elősegíti, • depresszió ellen hat, • túl sok agressziót, türelmetlenséget okozhat. A narancs szín hatásai: • idegrendszerre serkentő hatású, • emésztőrendszer működését kedvezően befolyásolja, csökkenti az anyagcsere-zavarokat, • erősíti az immunrendszert, • depresszió ellen hat. A sárga szín hatásai: • emésztést segíti, emésztőnedvek kiválasztását előidézheti, • kedvező hatása van a májra, • kedvező hatása van az idegrendszerre, • túlzott alkalmazása és feketével tört árnyalatainak domináns alkalmazása hányingert idézhet elő. A zöld szín hatásai: • az idegrendszerrel nyugtató hatása van, • csökkenti a vérnyomást, tágítja az ereket, • szívbetegség, megfázás, szembetegség esetén kedvező hatású, • kékeszöld árnyalata fertőtlenítő érzetet kelt. A kék szín hatásai: • lázcsillapító, testhő csökkentő hatása van, • fertőtlenítő, steril érzetet keltő, főleg a fehérrel tört és kevés zöldet tartalmazó változatai, • csökkenti a fájdalomérzetet, • csökkenti a vérnyomást, a pulzus- és légzésszámot. A lila szín hatásai: • kedvező hatása van a szívműködésre, a nyirokkeringésre, • nyugtató hatású, főleg a kékes, fehérrel tört változatai. Ki gondolná elsőre, hogy a színeknek ennyire nagy szerepe van életünkben. A sort pedig még hosszan lehet folytatni. Vegyük csak azt, hogy a telített színekkel kialakított környezet az erős zajokat felerősíti, míg a tört zöldek és a tört kékek a zajérzetet csökkentik. Ez pedig egy több száz embert foglalkoztató nyitott terű irodában nagy jelentőséggel bírhat. Gondoljuk csak végig milyen zajok veszik körül a napjaink dolgozó emberét: telefonok, mobilok csörgése, számítógépek, elektornikai berendezések működési zajai, figyelmeztető hangjai, kollégák lépteinek dobogása, berendezési tárgyak használati zajai: szekrények, fiókok csukódása. A sorban pedig még meg sem említettük az emberi kommunikációt. Szerencsére azért már a mai technikával különböző akusztikus megoldások is lehetővé teszik az imént felsorolt zajok csökkentését. Ha azonban arra egy iroda kialakításakor nem telne, mindenképpen jó tudni, hogy a színek jó megválasztása is segítségünkre lehet. Aztán azzal sem árt tisztában lennünk, hogy miként hatnak a színek a hőérzetünkre. A meleg színek: vörös, narancs, napsárga a hőérzetet fokozzák, akár +6-8 C°-kal, a hideg színek: világos kék, kékes zöld, szürke pedig csökkentik -3-4 C°-kal. Tehát, ha egy déli tájolású, nagy üvegfelülettel rendelkező iroda helyiségünk van, akkor jobban járunk ha a hideg színek mellé tesszük le voksunkat. Ugyanezen gondolatmenet alapján, egy északi tájolású, viszonylag zárt irodában mindenképpen jobb választásnak bizonyul egy meleg domináns szín választása. Még kisebb adalékanyagként jó tudni, hogy bizonyos ízek és illatok bizonyos színekhez kötődnek: pl. a savanyú a sárgához, a zöld a romlott ételhez. Tehát mikor az iroda teakonyháját alakítjuk ki és a falak színéről döntünk ezt is megéri a döntési szempontok közé sorolni. Bár már úgy érzem elég sok mindent végig vettünk, hogy mikre tanácsos odafigyelni, azonban még mindenképpen megemlítendő, hogy a színek megjelenése a hordozó felület anyagától, felületétől függően változhat. Hiszen színlátásunk alapja a szemnek az a tulajdonsága, hogy meg tudja különböztetni a tárgyakról, felületekről érkező különböző hullámhosszú sugarakat, illetve azok keverékét. A színes felületek megjelenésére tehát nagy hatással van azok felületi szerkezete és anyaga, mivel az anyagok felületi struktúrája meghatározza a szín dinamikáját. Azonos színek más felületi struktúrán más optikai megjelenést és más érzetet keltenek. Ugyanaz a színárnyalat fém radiátoron, egy kanapé kárpitján és fa asztallapon teljesen más színhatást ad. Ennek oka, hogy más és más felületek fényelnyelése illetve fényvisszaverődése különböző. A fa felületek változatos, többnyire meleg színhatásúak, míg ezzel szemben a kő és fém felületek hideg hatásúak. A textilek pedig minél erősebb textúrájúak, annál inkább kedvelik a nagy telítettségű, erőteljes, nehéz színeket. A laza, könnyű textilek a világos, élénk, könnyebb színeket kedvelik. Azt hiszem a lecke mindenképpen fel van adva! Amire eddigre sokszor csak legyintettünk, az mennyire nagy jelentőséggel bír igazából. Csüggedni azért nem kell, csak tényleg érdemes végig gondolni a dolgot és minden egyes szempontot figyelembe véve dönteni. A vidám, ember- és munkabarát irodákra fel!

Vissza